Szerbia: olcsó és pazar

Hírek , beszámolók, úti cél ajánlók

Szerbia: olcsó és pazar

Feltöltve: 2011-06-09

Szerbia történelmi szempontból is szorosan kapcsolódik Magyarországhoz, fővárosa Belgrád alig 400 kilométerre fekszik Budapesttől, a magyar turisták mégis elmaradnak egyik legizgalmasabb kultúrájú szomszédunktól. Pedig nem csak a Malév légi járatai, de a dunai hajók is naponta összekötik a két fővárost.

Szerbiában nincsenek tengerek, de vannak folyói, melyek közül három – a Duna, a Tisza, a Száva – teljes szakaszán hajózható, mesés tavai és hegyei. A Duna 588 km hosszan szeli át déli szomszédunkat, egy-egy hajótúra során őskori helyszíneket, a római császárok nyomait, középkori várakat és kolostorokat csodálhatunk meg.
A legnagyobb tava egy mesterséges víztározó, a Đerdapsko Jezero, a leginkább vonzóak pedig a Ludaško Jezero, a Palićko Jezero, a Srebrno Jezero és a Belocrkvanska Jezera tavak, öt nemzeti parkja a Djerdap, a Fruška Gora, a Kopaonik, a Sar-planina és a Tara. Az egyik legszebb parkja ezek közül is a Djerdap, amelynek egyik csodája a Djerdap-szurdok, vagyis a Vaskapu. A szurdok csaknem 100 kilométer hosszan húzódik a Kárpátok lejtői között, itt a legszélesebb és a legmélyebb a folyó.

2011, a fesztiválok éve

Szerbia a remek ár-értékarányú szolgáltatások (szálláshelyek, vendéglátóegységek, múzeumi belépők, koncertek) mellett fantasztikusan gazdag szórakozási lehetőségek kínál szinte fillérekért. A Lonely Planet például a legpazarabb szórakozási lehetőségeket nyújtó városok listájának élére idén Belgrádot tette.

A nyár rögtön egy nagyszabású eseménnyel indítja a fesztiválszezont, ez a június 22 és 29. között zajló Blue Week, amelynek programjában számos verseny, kulturális és sportesemény szerepel.
Ezt követi Újvidéken, a péterváradi erődben megrendezett, immár több éves múltra visszatekintő Exit Fesztivál, idén július 7-10. között. Itt fellép a többi között a Franz Ferdinand, a Prodigy és a Moby. A híres gucai trombitaszemlét augusztus elején a hangulatos kis szerb faluban, Gucában rendezik meg, ahova a közönségen kívül a legjobb szerb és külföldi trombitásokat és fúvószenekarokat várják. A zene mellé természetesen helyi finomságokkal, kézműves termékekkel is készülnek a szervezők. A Nisville Nemzetközi Jazzfesztiválon eddig is sok híresség fordult meg, ez idén sem lesz másképp. A belgrádi Beer Fest, azaz sörfesztivál Európa egyik legnagyobb zenei rendezvénye, ahol több mint 40 pop és rock együttes, előadó lép fel, évről évre több látogatót vonz.

Szerb borutak

Szerbiában kis területek folyik szőlőművelés, így sokkal kevesebb bor készül náluk, de ezek minősége igen kiváló. A valódi szerb bort akarunk inni, kövessük a kijelölt borutakat az országban, amelyek a szőlősök mentén vezetnek, ahol kóstolni és vásárolni is lehet a ritka kincsből. A borturistákat itt szívesen fogadják itt, a kóstolóhoz gyakran jár helyben sütött házi kenyér, sajt és füstölt hús. A vidéki pincészetek ideális helyszínei a pihenésnek is: csendes, falusi hangulatban, idilli szőlőhegyek között kínálnak szállást a vendégeknek. Az itt tartózkodás alatt a vendégek bepillanthatnak a borkészítés rejtelmeibe is.