Keleti Pályaudvar - Budapest

A Keleti pályaudvar 1884-ben átadott épülete Budapest legforgalmasabb pályaudvara. A pesti Rákóczi út tengelyében, a Thököly út és a Kerepesi út által határolt területen fekszik. Építtetője a Magyar Államvasutak, a csarnokot Than Mór és Feketeházy János tervezték, a fogadóépületet pedig Rohlitz Gyula.

A pályaudvar homlokzata 43 méter magas, tetején Bezerédi Gyula allegorikus szoborcsoportja található. A homlokzattól jobbra és balra James Wattnak, a gőzgép egyik feltalálójának és George Stephensonnak, a „Vasutak Apjának" szobrai állnak, Stróbl Alajos ábrázolásában. A régi jegycsarnok és az északi várócsarnok freskói Lotz Károly művei. A Keleti Pályaudvar négy magyarországi fő vasútvonal forgalmának kiindulópontja, emellett ide érkezik be a magyarországi InterCity hálózat legtöbb szerelvénye is.

A Keleti Budapest egyik legjelentősebb közlekedési csomópontja is: a 2-es metró állomása mellett a 7-es sorozatú buszjáratok is itt állnak meg, valamint előreláthatóan 2011-re megépül a 4-es metró állomása is.

Cím:
Budapest, Baross tér


Budapest ismertető

  • Budapest

    Budapest Magyarország fővárosa, az ország politikai, művelődési, ipari, kereskedelmi és közlekedési központja, valamint nevezetes gyógyfürdőváros. Az Európai Unió kilencedik legnépes...



Budapesti programok

Szállások Budapesten


További találatok: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | utolsó lap >

és környékén


További találatok: 1 | 2 | 3 | 4