Lukács Gyógyfürdő és Uszoda - Budapest

látnivalók Budapesten

Lukács Gyógyfürdő és Uszoda - Budapest

A mai Lukács Fürdő környékén a XII. században betegápolással foglalkozó Szent János-lovagok, majd a rodoszi és máltai lovagrendek telepedtek le, akik kolostoraik mellé fürdőt is építettek. A török korban is működött a fürdő, de a feltörő források energiájának a lőporgyártásban és a gabonaőrlésben vették nagyobb hasznát, ugyanis őrlő malmot működtettek. Buda visszafoglalása után a fürdő kincstári tulajdonba került.

1884-ben Palotay Fülöp megvásárolta a kincstártól, ezzel átalakítások sora vette kezdetét. Felépült a gyógyszálló, modern vízgyógyászati osztályt létesítettek, és átépítették az uszodát. A világ minden tájáról érkeztek ide a gyógyulni vágyók, akik a sikeres gyógykúrát követően márvány hálatáblákat helyeztek el a fürdő udvarának falán.

A fürdő ivócsarnoka 1937-ben épült. Budapesten 1979-ben a Lukács Fürdőben jött létre az első komplex gyógyfürdőellátást biztosító részleg (nappali kórház). 1999-ben került sor az uszodai szabadtéri medencék korszerűsítésére.

Ennek során az addig alig használt ún. iszaptó helyére élménymedence került, melyben megtalálható a sodrófolyosó, a víz alatti pezsegtetés, a nyakzuhany, az ülőpadokba rejtett, hátat masszírozó vízsugár, whirlpool, buzgárok, pezsgőágy és még sok más, eddig kevésbé ismert szolgáltatás. A fürdő másik udvarában levő két különböző hőmérsékletű úszómedence is szűrőforgató-berendezéssel épült újjá.

Cím:
Budapest, Frankel Leó út 25.
Telefon: 326-1695
Település ismertető
  • Budapest

    Budapest Magyarország fővárosa, az ország politikai, művelődési, ipari, kereskedelmi és közlekedési központja...

Budapesti és környéki programok

Szállások Budapesten



és környékén


Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu