Nagyításhoz kattintson a képre!

Advent Óbudán

Advent idején az óbudai Fő tér és környéke ünnepi díszbe öltözik és családi programok, tartalmas műsorok sora várja a kerület lakosságát.

Az Advent Óbudán programjai alapvetően a négy adventi hétvégére korlátozódnak. Mindegyik hétvégén, egy hónapon keresztül reggeltől estig tartó programok váltják egymást a Fő téren.

Délelőtt inkább a gyermekekhez, családokhoz szólunk, délután pedig koncertek, felnőtteknek szóló programok veszik át a helyet.

Kiemelten szem előtt tartjuk, hogy minden évben adományokat is gyűjtsünk a rászorulóknak.

Hagyományosan minden adventkor, az adventi gyertyagyújtásnál a közönség együtt énekeli el a gyertyagyújtó dalt, melyet Gryllus Dániel írt külön a programsorozat számára.

S nem csak szellemi táplálékról gondoskodnak a szervezők, hanem finom falatokról és zamatos forró innivalóról is.

Fontos eleme a programoknak, a Fő téren kialakított jégpálya, mely a rendezvény idején túl is, ingyenesen használható.

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!


Budapesti programok




Települések Budapest közvetlen közelében

Program info
Programtípus
  • Családi programok
helyszín
  • Belváros
Település ismertető
  • Budapest

    Budapest Magyarország fővárosa, az ország politikai, művelődési, ipari, kereskedelmi és közlekedési központja, valamint nevezetes gyógyfürdőváros. Az Európai Unió kilencedik legnépes...

Szállások Budapesten



és környékén


Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu