Nagyításhoz kattintson a képre!

Advent a Városházaparkban

A Szabad Tér Színház immár hagyományosan, hatodik alkalommal rendezi meg az Advent Budapesten téli fesztivál és karácsonyi vásárt, amely november 23-án nyitja meg kapuit a közönség előtt. Ismét ünnepi díszbe öltöztetjük a budapestiek kedvelt helyszínét, a Városháza parkot, ahol színes forgataggal, családias programokkal várjuk a fővárosiakat.

Az adventi hétvégeken egész napos ingyenes programok várják a látogatókat a vásár fűtött hüttéjében, gyerekkoncertek, bábszínházi előadások, kézműves foglalkozások, valamint az esti koncertekre várnak minden korosztályt. Hétköznap hazai és határon túli iskolás és óvodás csoportok érkeznek a hüttébe. A FŐKERT közreműködésével hagyományosan a „Környezettudatos karácsony” jegyében közel 1000 kisiskolás és ovis közreműködésére készülnek az idén is. Az Advent Budapest kulturális téli fesztivál programsorozata november 23-án veszi kezdetét és december 23-ig tart, a vásár azonban egészen az év végéig, december 28-ig várja a látogatókat.

A vásár közösségi programjai a csendes és tartalmas felkészülés jegyében szerveződnek. A szervező Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. stábja a „Családok évében” a kulturális programok sokfélesége és gazdagsága mellett idén is a közösségi események fontosságára, az összetartozás élményére, közös felkészülésre és ünnepvárásra helyezi a hangsúlyt. Az ingyenes programsorozatba valamennyi városlakót, családokat és egyéneket várnak: a látogatókat iskolai együttesek, kórusok és zenekarok, valamint határon túli művészcsoportok szórakoztatják és fiatal művészcsoportok is számosan lesznek a fellépők között, akik hagyományőrző műsoraikkal kedveskednek a közönségnek.
Kedden és csütörtökön a fővárosi iskolák, hétköznap esténként pedig az amatőrök veszik birtokba a fűtött hüttét, péntek estéktől pedig egész hétvégén át ingyenes programok, esténként jobbnál jobb hangulatos koncertek követik egymást. Hétvégén főként gyerekprogramok, gyerekszínházi előadások, közös éneklés, bibliai mese- és kézműves foglalkozások lesznek, többek között érkezik a Bárókerti Bábszínház, a Tekergő Színház és a Muzsikáló Manó Matiné is. A péntek és szombat esti koncertek 7 órakor kezdődnek, olyan nagyszerű fellépőkkel, mint Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristája, Gabor Amadeus, a SwingOver, a Folk On 45, a Futurissimo, az Ot Voice & Bass, Petruska, a Valami Swing, a Kozma Orsi és Cseke Gábor duó vagy a Cimbaliband.

A fényligetté változó Városháza parkban kisiskolások munkáit, a környezettudatosság jegyében díszített karácsonyfa-installációit állítják ki a FŐKERT-tel rendezett Környezettudatos karácsony” program keretében.

Gyerekprogramokkal indul, az első adventi gyertya meggyújtásával és ünnepi fényfestéssel zárul december 2-a programja a Városháza parkban. Az immár hatodik alkalommal megrendezett Advent Budapesten Téli Fesztivál és Karácsonyi Vásáron nem csupán az óriás adventi koszorú lángja, hanem Budapest díszvilágítása is felgyúl. Az első adventi hétvége programkavalkádja pedig még három héten át minden hétvégén, egész napos programokkal várja az idelátogató családokat egészen karácsonyig. A budapestiek kedvelt helyszínén a Városháza Parkban, a Tarlós István főpolgármester fővédnökségével rendezett Advent Budapesten Téli Fesztivál és Karácsonyi Vásár első adventi vasárnap délelőtt immár hagyományosan a gyerekeké lesz a főszerep, 11 órától a Tekergő Bábszínház Bundás bocsok karácsonya című meséjére várjuk a legkisebbeket, akik az előadás után adventi koszorút is készíthetnek. 15 órától ismét Bibliai meseolvasást tartanak a Budapesti Kolping Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Sportgimnázium tanulói Boldizsár Ildikó meséiből, majd 16 órától a Kabóca Bábszínház: Regö rejtem - karácsonyi pásztorjátékával fejeződik be a kicsiknek szóló programsorozatunk vasárnap.

2018. december 2-án 17 órakor Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes meggyújtja az első gyertyát az adventi koszorún. Ezzel egy időben városszerte felgyúlnak Budapest díszfényei és kezdetét veszi az ünnepi felkészülés időszaka. A gyertyagyújtáson Dr. Osztie Zoltán Budapest-Belváros Nagyboldogasszony főplébánia plébánosa, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének országos elnöke mond ünnepi áldást, valamint közreműködik Pánczél Kristóf vezényletével a Józsefvárosi Zeneiskola Kiskórusa.

Különleges ünnepi programmal színesíti Budapest arculatát a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. és a LaLuz Visuals az első adventi vasárnapon, 17:15től egész este folyamán. Egyedi, kézzel rajzolt animációs fényfestést láthatnak az érdeklődők, mely egészen a római kortól napjainkig repít el minket. A színes és egyben ismeretterjesztő fényfestés, mely a Deák téri Evangélikus templom hátsó homlokzatán jelenik meg, igazi varázslatot csempész a karácsonyváró vásári forgatagba. A rendkívüli esemény a 145 éves Budapest ajándéka a városnak.

A programok ingyenesek a vásár fűtött hüttéjében és a Városháza parkban!

November 30.
19:00 Swing Over koncert

December 1.
11:00 Az Aranyszőrű bárány
15:00 Bibliai mesesarok
19:00 Folk on 45 koncert

December 2. (vasárnap)
11:00 – Tekergő Színház: Bundás bocsok karácsonya – bábelőadás
12:00 – Adventikoszorú-készítés
15:00 – Bibliai mesesarok
16:00 – Kabóca Bábszínház: Regö rejtem – karácsonyi pásztorjáték
17:00 – Első adventi gyertyagyújtás
17:15 – Ünnepi fényfestés a Városháza parkban (az Evangélikus templom hátsó homlokzatán)

Második adventi hétvége
december 7. – 9.

December 7.
19:00 Fourtissimo koncert

December 8.
11:00 Családi Bűvészshow és Mikulásvárás
15:30 Határon túli diákok műsora
19:00 Oti Voice & Bass

December 9.
11:00 Róka Szabolcs: A pórul járt farkas
15:00 Bibliai mesesarok
16:00 Bábakalács Bábszínház: Nyiss kaput, Angyal!
17:00 A második adventi gyertya meggyújtása

Harmadik adventi hétvége
december 14. – 16.

December 14.
19:00 Petruska koncert

December 15.
11:00 Aranyszamár Bábszínház: Régi karácsony
15:00 15:00 Bibliai mesesarok
17:00 Dóka Attila Akusztik - karácsonyi koncert
19:00 Valami swing - hot jazz & cool swing koncert

December 16.
11:00 Portéka Színpad: Decemberi csillagok
15:00 Bibliai mesesarok
17:00 A harmadik adventi gyertya meggyújtása

Negyedik adventi hétvége
december 21. – 23.

December 21.
19:00 Cimbaliband - világzenei zenekar

December 22.
11:00 Muzsikáló Matiné - interaktív zenés téli utazás
15:00 Bibliai mesesarok

December 23.
11:00 Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar: Hóhullásban
15:00 Bibliai mesesarok
16:00 Magyar Népmese Színház: "Üdvösségünk égi ország"
17:00 A negyedik adventi gyertya meggyújtása
19:00 Kozma Orsi – Cseke Gábor Duo koncert

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!


Budapesti programok


  • Programok Budapest környékén

  • Advent Szentendrén

    Az Advent Szentendrén hangulatos adventi vásárában nemcsak megvásárolhatunk néhány meglepetést a fa alá, hanem élvezhetjük a tél minden apró örömét: az ízletes forralt bortól a sült gesztenyéig. Baráti beszélgetések színhelye ilyenkor Szentendre belvárosa, mely idén is szeretettel vár minden látogatót!

  • Szilveszter a Galopp Majorban

    2018. december 31-én este 7 órától Újév hajnalig élő zenés táncos szilveszteri bált tart a Galopp Major étterme. Büféasztalos vacsora korlátlan fogyasztással.



Települések Budapest közvetlen közelében

Program info
  • TELEPÜLÉS
    Budapest
  • CÍM
    V. kerület Budapest, Városháza park
  • SZERVEZŐ
    Szabad Tér Színház
  • NYITVATARTÁS
    11.23-12.28 - 
Programtípus
  • Családi programok, Hagyományőrzés, folklór
helyszín
  • Belváros
Település ismertető
  • Budapest

    Budapest Magyarország fővárosa, az ország politikai, művelődési, ipari, kereskedelmi és közlekedési központja, valamint nevezetes gyógyfürdőváros. Az Európai Unió kilencedik legnépes...

Szállások Budapesten



és környékén


Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu